Szülinapi különkiadás: egy éve indult a KerKult-substack!
Tartsatok velünk a nosztalgiavonaton, és írjátok meg kommentben, mi tetszett itt (és mi nem) az elmúlt egy évben. Mit látnátok, olvasnátok tőlünk szívesen jövőre?
Elképzelhető, hogy a levelezőrendszered a hosszabb Substack-posztokat lerövidíti, félbevágja, ezért azt javasoljuk, hogy ezt a bejegyzésünket a böngészőben olvasd el.
Napra pontosan egy éve indítottuk el a Keresztény Kultúra blogot, pontosabban egy éve indítottuk újra itt, a Substacken hírlevél formájában (korábbi írásainkat a blog.hu felületén találhatjátok). Ezzel a bejegyzéssel most arra invitálunk titeket, hogy az ünnepi időszakot megelőző rohanásban álljatok meg egy pillanatra velünk, és emlékezzünk meg gyertyagyújtással és néma csenddel vagy elégedett vállveregetéssel az elmúlt évről. Évösszegző posztunk következik.
Szóval 2022. december 20-án – mert már akkor is kellett valami, ami minket is kiszakít a karácsonyi rohanás őrületéből – hirtelen felindulásból kitettük ide ezt a rövid beköszönő üzenetet:
Szeretettel üdvözlünk a Keresztény Kultúra nyitóposztjának olvasása közben.
Hogy kik vagyunk? Laborczi Dóra újságíró, teológus és Nagy Szabolcs lelkész, teológus. Mindketten evangélikusok vagyunk, és ez nagymértékben meghatározza azt, hogyan látjuk a világot. Mindkettőnket érdekel – néha túlságosan is – három nagy téma: a kereszténység, a közélet és a kultúra. Így ebben a hírlevélben erről a három nagy témáról írunk. Hogy ti is lássátok, hogyan látjuk mi ezt a megérthetetlen világot körülöttünk.
Ha ismersz valakit, akinek szintén tetszenének ezek a rövid szösszenetek, küldd el neki, hogy iratkozzon fel.
Találkozzunk minden pénteken!
Így kezdődött. Rögtön szögezzük is le, hogy élethelyzetünket tekintve már az is kész csoda (és nagyban a ti támogatásotoknak és jelenléteteknek köszönhető), hogy egy nyári leállást és egy-két csúszást leszámítva tényleg itt voltunk veletek minden pénteken, így ez az ötvenedik poszt, amit a mai hírlevélben kiküldünk nektek. Ennek örömére a poszt alatt nyilvánossá tesszük a kommentelési lehetőséget (ez a többi bejegyzés esetében csak az előfizetőink számára elérhető funkció), hogy minden olvasónk megírhassa, mit adott neki személyesen ez az egy év itt velünk, melyik volt a kedvenc posztja (és melyik tetszett kevésbé), milyen témából szeretnétek többet olvasni, és mi az, ami annyira nem érdekel. Legyen több közélet? Több kultúra? Több lelki tartalom vagy több személyes írás? Tegyétek kívánságaitokat a KerKult fája alá!
Annyit pedig talán elárulhatunk, hogy a mi jövőre vonatkozó kívánságaink között szerepel néhány offline alkalom szervezése, ahol lehetőségünk lenne beszélgetni és közösségként is együtt lenni, valamint egy podcast elindítása. Ezek megvalósíthatóságán és kivitelezhetőségén erősen törjük a fejünket mostanában.
De még mielőtt végérvényesen a felelőtlen ígérgetés hibájába esnénk, lássuk, mi az, amit már valóban elértünk az elmúlt évben nektek (valamint a munkáinktól és családunktól elcsípett péntekjeinknek) köszönhetően.
Egy év alatt 285 feliratkozónk lett, és közülük 15 ember gondolta úgy, hogy itteni tevékenységünket előfizetés formájában is támogatni szeretné. Leírtuk már többször, de ezt tényleg nem lehet elégszer: nincs annál nagyobb elismerés és biztonság egy (két!) szerzőnek, mint amikor olvasója közvetlen támogatását kiérdemli. Iszonyú nagy bizalom ez (komolyan, minden alkalommal meghatódunk rajta), amiért nem lehetünk elég hálásak, mert függetlenségünk, szabadságunk és fenntarthatóságunk nagyon nagy részben ezen múlik.
Nagy hálával tartozunk egy konkrét személynek is, aki nélkül egészen biztosan nem úgy jelennénk meg előttetek, ahogyan azt megszoktátok. Ismerjétek meg legfontosabb háttéremberünket, aki hétről hétre itt van velünk csendestársként: ő Miklósné Székács Judit, aki jó barátunk és egyben az olvasószerkesztőnk, így elmondhatjuk magunkról azt, amit az országban a nagyobb online szerkesztőségek sem: Jucinak köszönhetően szinte hibátlan szövegeket tudunk küldeni nektek hétről hétre.
Köszönjük emellett azoknak a szerzőknek is, akik írásaikkal gazdagították tartalmainkat, elsősorban Seben Glóriának és Seben Viktóriának, akik az örökbefogadás és a nevelőszülőség biblikus megközelítéséről adtak nekünk értékes szövegeket. (Azt azért már elárulhatjuk, hogy hamarosan más külsős szerző is érkezik még a KerKultra.)
Elmondhatjuk azt is, hogy éves átlagban a látogatottságunk lassan, de biztosan nő. A leglátogatottabb napunk 2023. május 15. volt, ekkor 2142 egyéni látogató érkezett a felületünkre eddigi all-time favourite cikkünknek, a Visszaélt-e (spirituális) hatalmával Böjte Csaba? című írásnak köszönhetően.
Az éves látogatottságunk egyébként így alakult:
A legtöbb (összesen 13.523) megtekintés e-mailen keresztül (összesen 7667 felhasználótól), a Facebookról 6894 megtekintés (5780 látogatótól) érkezett hozzánk; és igen szép számmal vannak azok is, akik ugyan nem iratkoztak fel a hírlevelünkre, de közvetlenül, hétről hétre felkeresik a kerkult.substack.hu felületét, és így olvasnak bennünket: a Substack összesítése ebben a kategóriában 5863 megtekintést számol 2206 látogatótól.
Az elmúlt hónapokban meglepetten és elégedetten vettük észre, hogy a havi látogatottságunk már 2000-3000 közé tehető, amiben nagy szerepe van azoknak az e-mailes feliratkozóinknak is, akik egy-egy írásunkhoz többször is visszatérnek, azokat újra és újra megnyitják, elolvassák. Hozzánk az út egyébként az e-mailen, Facebookon és a közvetlen látogatókon kívül leginkább még Twitteren, Google-ön, Instán keresztül vezet, de feltétlenül meg kell említenünk Magyarország talán legismertebb Substack-csatornáját, a korábbi Azonnali szerkesztői által alapított Gemištet is, akik kitettek minket az ajánlójukba, és onnan is érkezett hozzánk néhány száz látogató és pár tucat feliratkozó.
Fontos fejleménye volt az évnek, hogy a 444 blogjai közé is kikerültünk, ide a nagyobb érdeklődésre számot tartó posztjaink kerülnek csak, a személyesebb, hitélettel kapcsolatos írások továbbra is csak ide kerülnek ki.
A legolvasottabb cikkeink az elmúlt évben ezek voltak:
A Böjte Csaba nevelőotthonaiban kibontakozó botránysorozat és a szerzetes reakciói láttán azt vetettük fel, milyen változatai lehetnek a spirituális hatalommal való visszaélésnek, és hogy ebben vajon van-e felelőssége a szerzetesnek.
Sokakat érdekelt az a kérdésfelvetés is, hogy vajon tényleg a Halloween-e a kereszténység legnagyobb ellensége. Ebben a cikkben amellett érveltünk, hogy akár akarjuk, akár nem, ez az ünnep velünk marad – rajtunk múlik, mit kezdünk vele.
Már akkor megírtuk Hodász András coming outját, még mielőtt coming outolt volna. Hodász András egyházból kivezető újtának egyik első állomása volt, amikor azzal állt elő februárban, hogy ő is egy pap áldozata volt (a mi cikkünk még erről szólt). Nem sokkal ezután, tavasszal felmentését kérte a papi szolgálat alól, majd nyár végén felvállalta, hogy meleg, tehát valójában ekkor coming outolt. Hodász András azóta elindította új YouTube-csatornáját Aeternum néven, ahol nemrég Dóri is vendégeskedett.
Szabi még februárban arról írt itt a KerKulton, mekkora bátorság kellett ahhoz Hodász András részéről, hogy papként felvállalta: ő is zaklatás áldozata volt, és hogy miért értelmezhető ez a tette tanúságtételként.Szerettétek Dóri kicsit személyesebb posztját arról, hogy (miért) rögös a felszabadult nő útja az egyházban.
Fontos írásunk volt egy a gondolatkísérlet arról, hogy lehet-e safe space az egyház; hogy mi lehet a veszélye annak, ha a vallásos terek elveszítik eredeti funkciójukat, és egyáltalán: mi az eredeti funkciójuk?
Ez lenne a substack rendszere szerint top 5-ös lista a mai állás szerint (tegnap még például az 5. helyre a lelkészgyerek-traumát tette), viszont ha szigorúan a megtekintéseket nézzük, akkor így alakulna a top 10-es lista:
Nagyon kiegyenlített lett így ez a lista, hiszen mindkettőnktől 5-5 írás került a top 10-be.
Személyes kedvenceink
LD: Szabinak azokat az írásait szeretem a legjobban, amelyekben valamilyen filmet vagy popkulturális alkotást értelmez, mert ezekben mindig olyan teológiai mélységeket mutat meg, amik nyilvánvalóan ott vannak, majd’ kiszúrják a szemünket, magunktól mégsem vennénk észre. Ebben az évben azt a cikkét szerettem a legjobban, amit a Zámbó Jimmy-sorozatról írt, és aminek köszönhetően aztán én is a sorozat nagy rajongója lettem, de sosem tudtam volna így megfogalmazni, miért ilyen remek ez a sorozat.
NSZ: Számomra azért fontos ez a felület, mert sok olyan lehetőség adódik általa, amiben már meglévő, sokszor unásig ismert fogalmakról tanakodhatunk Dórival közösen vagy külön-külön. Az Úr asztala nemcsak szimbólum, hanem egy óriási (kihagyott?) lehetőség című anyaga Dórinak tökéletes példa erre. Alig van olyan hét az életemben, amikor ne élnék az úrvacsora szentségével, így a mai napig kísértenek a következő sorok:
„Fel tudunk nőni ahhoz a feladathoz, hogy odaüljünk ahhoz az asztalhoz, amelyik hellyel kínál bennünket, ahol beszélgetünk, ahol meghallgatnak minket, és mi is készek vagyunk meghallgatni másokat? Tudunk ennél az asztalnál valódi testvérként egymás felé fordulni? Nem pedig úgy, mint a kontrollvesztett kamaszok, akik csupán egy nagyobb tekintélynek – és homályba vesző közös ősöknek és értékeknek – engedelmeskedve viselik el egymást néhány feszengő órára?”
Az én személyes kedvencem az auschwitz-i személyes látogatás Dóritól, amiről telefonon is tudtam vele beszélgetni. Ez azért is, mert Dóri egyébként az egyik legismertebb magyar embermentő, Sztehlo Gábor emlékezetét kutatja, ez a poszt mégis a másik oldalon viselt evangélikus felelőséget firtatja, amit egyébként Sztehlo is megtesz 365 nap című memoárjában. Szabitól nagyon tetszett az apává válásról szóló rész, ugyanakkor látom a férjemen, hogy ez az apai léc a mi generációnkban már nagyon is magasra került (bár lehet, hogy ti teszitek magatoknak jóval feljebb, mint korábban volt). Köszönjük, hogy írtok!