A lélek belső szerkezetének ismerete nélkül a segítségnyújtás igen könnyen többet árthat, mint használ.
A léleknek olyan belső szerkezete van, amelyet a pszichológia soha el nem érhet, egyfelől torz emberképe miatt, másfelől azért, mert csak a lelki élet kihatásainak vizsgálatára és feljegyzésére képes. Következésképp a pszichológia képtelen helyesen leírni a mai ember helyzetét a mai világban. A lélek belső szerkezetét a keresztyénségnek kellene a legjobban ismernie...
„A bibliai Isten mindig az »én« Istenem, bár a »te« Istened is lehet, mindig a »mi« Istenünk”, állítja nagyon is helyesen J. B. Metz. Azaz a mi Istenünk közösségképző, de közösséget csak szubjektumok alkothatnak, ezért a keresztyénségnek elsősorban a személyt, szubjektumot kereső vallásnak kell(ene) lennie,
Az emberi lélek a tudatfölötti és a tudatalatti között „lélegzik”. Az ember tudatfölöttijéből származnak a szabad, illetve a természeti és tudatalatti területről származnak a nem szabad erők. Ezen erők összjátéka adja az ember egyszeri, megismételhetetlen megjelenését a világban. A tudatalatti felől jelentkező hatások erőszakosak, a figyelmet elterelő zavarástól (vö: aranyhal...) a kényszerítőleg és betegítőleg ható erőkig terjed. Ezzel szemben a tudatfölötti hatások szelídek, azokért a mai embernek meg kell küzdenie, nem számítva pl. a villámszerű megértést, vagy az alkotás bizonyos pillanatait, mert manapság egyre kevésbé érik az embert tudatfölötti inspirációk. A tudatfölötti hatások társadalmi, intézményesített, pl. vallás, hagyományok vagy szokások által biztosított ápolása, gondozása lényegében megszűnt. Úgy is fogalmazhatok, hogy a lovak közé dobták a gyeplőt.
A tudati lélek korában élünk, keresnünk kell tehát a továbbvezető intuíciókat, különben tévútra kerülünk, és minden jel szerint azon is járunk. Azaz az egyén felelőssége, kezdeményező szándéka, hogy felnőtten is elérje, lehívja és gondozza a tudatfölötti erőket a saját belső szabadsága érdekében, megkerülhetetlen. Ez a kezdő akarat értelemszerűen nem szolgálhatja az egoitást. Illetve, ha mégis azt szolgálja, akkor az egoisztikus ön-érzés mind újabb és újabb formáit találja ki, miközben az ember egyre mélyebbre süllyed, ez világosan látszik pl. a szórakozásában, szenvedélyeiben. A média pedig több mint gyanús készséggel „segít”, de az egoitás-elvet sok minden mással is támogatják, hiába számít annak szolgálata az emberek elleni legnagyobb merényletnek, pl. hogy „nagy számban és elterjedten árulnak trükköket, fogásokat, teendőket teljes mértékben egoisztikus célokhoz, az üzleti, a «szerelmi», a «társadalmi» célok sikereihez stb” (Georg Kühlewind) Ezzel valójában a tudatalatti hatalmát segítik, miközben nem tudják, mit cselekszenek. A mi célunk épp ellentétes: mi „az embernek szeretnénk segíteni, és nem a benne lakó ellenfélnek” azzal a céllal vagy inkább törekvéssel, hogy az egoitás ismétlődési kényszerének helyére az Én-lény átélése kerüljön.
A gazdagság, a siker, a karrier, a pénz, és a hatalom akarása mindig szolgai akarat (Bergyajev), bármennyire is tagadja ezt és szabadnak képzeli magát a szolgai tudat. Mert a mai ember megcsalja magát azzal, hogy nem látja át a tudatalattija felől érkező impulzusokat, vagy ha észleli is, nem tudja, hogy miért jelentenek ezek indítékot a számára. Magyarán a mai embert nagyon erősen meghatározza a tudatalattiban gyökerező egoitása. A következmények mind egyénileg, de főleg társadalmilag katasztrofálisak.
Ellenem vethető, hogy önző ember mindig is volt. Az ego valóban ősidők óta, minden történelmi korban létezett. De a történelmi korokban szégyellték, ma normálisnak tartják. Alapvető különbség! A szalonképessé vált szokások, tulajdonságok jórészt a „tudomány” és a pszichológia „felvilágosító” tevékenységének köszönhetőek.
A lélek belső szerkezetének ismerete nélkül a segítségnyújtás igen könnyen többet árthat, mint használ.
A léleknek olyan belső szerkezete van, amelyet a pszichológia soha el nem érhet, egyfelől torz emberképe miatt, másfelől azért, mert csak a lelki élet kihatásainak vizsgálatára és feljegyzésére képes. Következésképp a pszichológia képtelen helyesen leírni a mai ember helyzetét a mai világban. A lélek belső szerkezetét a keresztyénségnek kellene a legjobban ismernie...
„A bibliai Isten mindig az »én« Istenem, bár a »te« Istened is lehet, mindig a »mi« Istenünk”, állítja nagyon is helyesen J. B. Metz. Azaz a mi Istenünk közösségképző, de közösséget csak szubjektumok alkothatnak, ezért a keresztyénségnek elsősorban a személyt, szubjektumot kereső vallásnak kell(ene) lennie,
Az emberi lélek a tudatfölötti és a tudatalatti között „lélegzik”. Az ember tudatfölöttijéből származnak a szabad, illetve a természeti és tudatalatti területről származnak a nem szabad erők. Ezen erők összjátéka adja az ember egyszeri, megismételhetetlen megjelenését a világban. A tudatalatti felől jelentkező hatások erőszakosak, a figyelmet elterelő zavarástól (vö: aranyhal...) a kényszerítőleg és betegítőleg ható erőkig terjed. Ezzel szemben a tudatfölötti hatások szelídek, azokért a mai embernek meg kell küzdenie, nem számítva pl. a villámszerű megértést, vagy az alkotás bizonyos pillanatait, mert manapság egyre kevésbé érik az embert tudatfölötti inspirációk. A tudatfölötti hatások társadalmi, intézményesített, pl. vallás, hagyományok vagy szokások által biztosított ápolása, gondozása lényegében megszűnt. Úgy is fogalmazhatok, hogy a lovak közé dobták a gyeplőt.
A tudati lélek korában élünk, keresnünk kell tehát a továbbvezető intuíciókat, különben tévútra kerülünk, és minden jel szerint azon is járunk. Azaz az egyén felelőssége, kezdeményező szándéka, hogy felnőtten is elérje, lehívja és gondozza a tudatfölötti erőket a saját belső szabadsága érdekében, megkerülhetetlen. Ez a kezdő akarat értelemszerűen nem szolgálhatja az egoitást. Illetve, ha mégis azt szolgálja, akkor az egoisztikus ön-érzés mind újabb és újabb formáit találja ki, miközben az ember egyre mélyebbre süllyed, ez világosan látszik pl. a szórakozásában, szenvedélyeiben. A média pedig több mint gyanús készséggel „segít”, de az egoitás-elvet sok minden mással is támogatják, hiába számít annak szolgálata az emberek elleni legnagyobb merényletnek, pl. hogy „nagy számban és elterjedten árulnak trükköket, fogásokat, teendőket teljes mértékben egoisztikus célokhoz, az üzleti, a «szerelmi», a «társadalmi» célok sikereihez stb” (Georg Kühlewind) Ezzel valójában a tudatalatti hatalmát segítik, miközben nem tudják, mit cselekszenek. A mi célunk épp ellentétes: mi „az embernek szeretnénk segíteni, és nem a benne lakó ellenfélnek” azzal a céllal vagy inkább törekvéssel, hogy az egoitás ismétlődési kényszerének helyére az Én-lény átélése kerüljön.
A gazdagság, a siker, a karrier, a pénz, és a hatalom akarása mindig szolgai akarat (Bergyajev), bármennyire is tagadja ezt és szabadnak képzeli magát a szolgai tudat. Mert a mai ember megcsalja magát azzal, hogy nem látja át a tudatalattija felől érkező impulzusokat, vagy ha észleli is, nem tudja, hogy miért jelentenek ezek indítékot a számára. Magyarán a mai embert nagyon erősen meghatározza a tudatalattiban gyökerező egoitása. A következmények mind egyénileg, de főleg társadalmilag katasztrofálisak.
Ellenem vethető, hogy önző ember mindig is volt. Az ego valóban ősidők óta, minden történelmi korban létezett. De a történelmi korokban szégyellték, ma normálisnak tartják. Alapvető különbség! A szalonképessé vált szokások, tulajdonságok jórészt a „tudomány” és a pszichológia „felvilágosító” tevékenységének köszönhetőek.