3 Comments

A fentebbi cikk egy gondolatkísérletről szól, miszerint lehet-e biztonságot nyujtó, védett tér az egyház. Legyen szabad Hodász András kálváriája nyomán tovább gondolnom a kísérletet.

Dóri jelen írása nagyon lényeges pontra mutat rá: "A terek funkciói érzésem szerint mindenesetre felcserélődtek" - helyes megállapítás, különösen, ha a fölcserélődés következményire gondolunk. Viszont, ha Dóri előző írásának végkicsengését tekintjük, amelyet én így foglaltam össze: "Hol vannak tehát a korukat megértő, azt megváltoztatni akaró keresztyén emberek?", akkor nyilvánvaló, hogy a politika mint olyan, nem megkerülhető a keresztyének és keresztység számára. Ilyen formán a mostani kijelentés: "a hit nem politikai kategória", ütközik az előzővel.

Az idézet mögött egy újabb cikkre bukkanhatunk, amelynek címe még magasabbra emeli az ütközés tényét: "A kereszténység nem politikai kategória"

Még inkább izgalmassá válik a dolog, ha idézem a katolikus J. B. Metz egyik írását: "A vallásnak, legalábbis a bibliai, zsidó-keresztény vallásnak van egy belső politikai dimenziója, amelyet csak opportunizmusból vagy önámításból tagadhat meg, keresztény megfogalmazással: csak akkor, ha fél a Krisztus-követéstől, vagy háttérbe szorítja a Krisztus-követést. Ha semmi köze nem lett volna a politikához, vagy politikailag semleges lett volna, Isten Fiát sosem feszítik keresztre!"

Az egyik állítás szerint tehát a keresztyénség nem politikai kategória, a másik szerint a keresztyénségnek pedig éppen hogy belső politikai dimenziója van.

Kibékíthetetlen ellentmondás?

Látszólag igen. S azért látszólag, mert sokan úgy vélik, hogy a politika (közélet) mintegy a társadalmi együttélésünk legmagasabb szabályzója, s a keresztyénség ez alá tartozik (vö: egyházpolitika). Ellenkezőleg. Teológiája révén emberlétünk teljességét éppenhogy nem a politika, hanem a keresztyénség tanítása fogja át. Ha így értelmezzük, akkor a keresztyénség valóban nem politikai kategória - csak így fogalmazva erősen félre érthető -, hanem annál több. Messze nem véltelenül olvashatjuk a Kötőszó-beli cikk végén a keresztyén emberről, hogy "ideális esetben nem őt köti gúzsba a hatalom, hanem ő van hatással a fennálló társadalmi és politikai rendszerekre. Mindenkori ellensúly szerepe így maradhat meg".

Ez az ellensúly volna a Metz-féle belső dimenzió. Jó magam ezt így fogalmaztam meg "A hit magánügy?" c. cikkemben: "az erkölcstelen lábakon álló („taposd el a gyöngét”), elembertelenítő gazdasági rendszerünkbe belesimuló polgári vallás helyett az eszkatologikus üzenet horizontjára tekintő keresztény hit társadalomkritikai szabadságra is hivatott, vagyis minimum önbecsapás a liberális mantra, miszerint a hit magánügy; az egyháznak pedig a hitelesség visszaszerzése érdekében ki kell törnie a liberális karanténból, hogy a társadalomkritikai szabadság közegévé és intézményévé válhasson".

(részletesebben:

https://www.lutherkiado.hu/images/pdf/LP/2020/LP_202008-09.pdf#page=56

)

Mivel a világban leplezetlenül uralkodó gonosz erejét (Szolovjov) csakis a keresztyének képesek megtörni, ugyanakkor ez a "munka" rendkívülien embert próbáló, ezért óhatatlanul szükséges a hitból fakadó személyes erőforrást újra és újra fölkeresni. Tehát az egyháznak nem csak biztonságot nyujtó, védett tereket kellene nyújtania a megalázottaknak, megsebzetteknek, hanem bátorító hangon kellene szólnia a küzdőknek, valahogy úgy, ahogy Jézus is tette a főpapi imájában: "Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól". Még pedog azért, hogy az a folyamat, amit igazából az őskeresztyének kezdtek el, ne akadjon el, még pontosabban, hogy újrainduljon. Ti. Jézus korai követői nagyon is nem vonták ki magukat a világ átalakításából, jobbá tételéből, humanizálásából. A szó legszorosabb értelmében életük árán is szembe mentek mindazzal, amiről úgy vélték, nem egyeztethető össze a hitükkel.

A mai világ is tele van a keresztyénséggel össze nem egyeztethető jelenségekkel. A szomorú az, hogy ennek ellenére a mai keresztyének zöme csak lapít: jaj, csak semmi botrány...

Az egyház pedig alapvető tévedésben van, ha azt hangoztatja, hogy a legfőbb parancsolat a "tegyetek tanítványokká minden népeket", minden más másodlagos. Isten országa nem azonos a mennyországgal, annak evilági vetülete is van: "Politizálni bűn? Nem: kötelesség. Amikor Krisztus eljön ítélni élőket és holtakat, és újjáteremteni a világot, a közösségért való fáradozásban akarja találni övéit." (Balavány György)

Expand full comment
Feb 14, 2023·edited Feb 16, 2023

Az alábbi linken olvasható szerintem egy igen csak témába vágó, döbbenetes írás. Negatív példa. Éppen hogy így nem volna szabad hozzáállnunk a megalázottakhoz:

https://szemlelek.net/plebanian-megrugdosott-ajto/

Expand full comment

De keresztényként, hívőként nem kell-e állandóan szembesülnünk nem csak Krisztus életével, hanem tanításával is? Hiszen ő elég világosan és kellemetlen módon megfogalmazott dolgokat mondott, ami nagyon messze esik attól a safe space iránti vágyunktól, hogy nehogy valami olyant kellen hallani, ami rosszul esik, ne tetessen fel magamnak kérdéseket (ma a római katolikus egyházban a Mt 5,17-37 részt olvasták az evangéliumból, ami rendkívül jó példa erre). És ezzel együtt mégis mennyire felszabadító azzal is szembesülni, hogy közben pedig nem vagyunk elítélve, szeretve vagyunk Istentől - csak az is meg van mondva, hogy ezt vagy azt bizony rosszul csináltuk. (Menj, de többet ne vétkezz.)

Expand full comment