2 Comments
Jan 28, 2023·edited Jan 28, 2023Liked by Laborczi Dóra

"Szóval, hiába van meg a maga válasza (szövege, hagyománya) az egyháznak a betegségre, halálra, gyászra, ha közben elfordul a szenvedőtől."

Teljességgel igaz, De én keményebben fogalmaznék: nem hogy elfordul a szenvedőtől, hanem egyenesen hátat fordit a világnak, s a világ száz bajának, mondván: az egyház egyetlen feladata az üdvösség hirdetése, és híveket is erre buzdítják.

Vagy ami talán még rosszabb, polgári vallás (J. B. Metz) formájában belesimul a világba, jaj, csak semmi botrány...

Paul Tillich 1952-ben szelíden, de egyértelműen fogalmaz: "A keresztyén embernek még jobban kellene érezni, mint bárki másnak, hogy mi az, ami a mostani korban történik. Neki meg kellene érteni korát, mint ahogy a próféták is megértették korukat. És mint ahogy annak a keresztyén embernek is meg kellene változtatni korát az által, hogy megértő módon vesz részt benne."

Hol vannak tehát a korukat megértő, azt megváltoztatni akaró keresztyén emberek?

Expand full comment

"Jöjj el Déli Szél, Jöjj el északi szél, Fújj az én kertemre, follyanak azok drága illatos olajai kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje, amik folynak a Libánusról."ezek az élet jelei , ezt Isten a szexualtitásban megjelenő testfolyadékokkal, amik a életet adják tovább, együtt értelmezi a közösségben megjelenő emberek különböző ajándékaival .Ha Isten összekapcsol embereket, akkor ők egy templom falai vagy kövei, és közéjük oda Isten jelenléte leszáll,de ha nem kapcsolja őket össze csak kövek. A hang, a beszéd által épít Isten. Mint a teremtéskor.Az igével. Összerakja az ott levők ajándékát, és kiegészítik egymást . Sokszor senki még tudatában se a saját ajándékának . Bármi történhet, csoda is, ha megfelelő kövek vannak jelen.

Expand full comment