Mindenképp lázadók – Lelkészgyerek-sztereotípiák a (pop)kultúrában
Érzékeny fiúk, vad lányok – a Son of a Preacher Mantől a Preacher's Daughter című albumig. Zene-, könyv- és filmajánló A lelkészgyerek-trauma című cikkhez. [Előfizetői tartalom.]
Múlt pénteki hírlevelünkben Timothy L. Sanford Muszáj tökéletesnek lennem! című könyve alapján írtam a lelkészgyerekek terheiről. Mint sok más traumát, úgy ezt is sokan, sokféleképp írták (vagy zenélték) ki magukból, így a lelkészgyerekekről szóló popkulturális utalások is érdekes lenyomatai lehetnek az őket körülvevő közegnek és sztereotípiáknak.
A téma legismertebb slágere bizonyára a Son of a Preacher Man című dal, amelyben a szerelmes (női) énekes a lelkész „édes-dumás” fiát úgy írja le, mint az egyetlen embert, aki meg tudta érteni és érinteni a dal szerzőjét. Dusty Springfield és Aretha Franklin feldolgozásainak (és nem utolsósorban a Ponyvaregénynek) köszönhetően nemzetközi szinten is láthatóvá tették ezt a toposzt, ami szerint a prédikátor fia érzékeny, lelkizős, megértő – és helyes.
A lelkész/prédikátor lányából ugyanakkor meglehetősen negatív popkulturális sztereotípia lett, gyakran vad, szexuálisan túlfűtött, lázadó vagy sötét természetű személyiségjegyekkel. A sztereotípia jellemzően kettős életre utal: az egyikben a lelkészgyerekek az elvárt módon élnek, éteri lényekként a templomban és a gyülekezet előtt, míg ennek árnyékában vadon, a vallás erkölcsein kívül, a „takarásban”.
Keep reading with a 7-day free trial
Subscribe to Keresztény Kultúra to keep reading this post and get 7 days of free access to the full post archives.