És velünk mi van?

Piálás keresztény módra az És mi van Tomival? című film apropóján.

Két aktualitása is van annak, hogy foglalkoztatni kezdett a saját viszonyom az alkohollal: az egyik Till Attila És mi van Tomival? című új filmje, pontosabban – mivel a filmet sajnos még nem láttam – az a videósorozat, amiben magyar hírességek beszélnek zavarbaejtő őszinteséggel az alkoholhoz fűződő viszonyukról. A másik pedig egy saját szövegem megjelenése, amelyik a KerKulton még márciusban publikált tankcsapdás cikk folyományaként jelenik meg a Trottel Kiadó ‘90-es évek punk-underground szubkulturáját körüljáró tanulmánykötetében december elején. Ebben, ahogy a tankcsapdás cikkben is egyfajta aranykorként emlékszem vissza kiskamasz korom lázadására, amikor még nem volt közösségi média, de még mobiltelefonunk sem, így valóban olyan közösségi élményben lehetett részünk, amilyenben azóta sem. Kétségkívül lehet ennek egyfajta nosztalgiája.

Viszont egyvalami nem hagy nyugodni ezzel az időszakkal kapcsolatban, pedig a teljes, kellemetlen igazsághoz hozzátartozik, hogy ekkor – nagyon fiatal, süldő korunkban is – korlátlan mennyiségben állt rendelkezésünkre alkohol, és ettől az egyházi közeg sem tudott – velem együtt másokat sem – megóvni. És ez nem szemrehányás szeretne lenni, sokkal inkább egy nagyon erős kontraszt, ami nem hagy nyugodni. És bár a java részét az alkoholfogyasztásomnak biztosan letudtam huszonöt éves koromra (már csak azért is, mert nem sokkal ezután megszülettek a gyerekeim), más módon azonban ezután is része lett az életemnek ez a probléma. De nem engedek a csábításnak, hogy ezen a ponton önterápiás szöveget kezdjek el írni, inkább néhány szempontot szeretnénk felvetni a témában, amelyek részben személyes tapasztalatokból erednek, részben generációs problémának is tekinthetjük őket.

Ezért szerkesztőtársammal arra gondoltunk, érdemes lenne szakértő segítségével, kicsit alaposabban kivesézni a témát, így a KerKult-podcast következő adásának vendége Böcskei Balázs addiktológiai konzultáns lesz, vele fogunk beszélgetni az alkohol és a keresztény felelősség témájáról. Ehhez kapcsolódóan bátran osszátok meg velünk ti is kérdéseiteket, felvetéseiteket e-mailben vagy kommentben (ami a mostani poszt alatt mindenki számára adott), amelyeket Balázzsal kibeszélünk majd.   

Addig is vitaindítónak megírom a saját felvetéseimet:

• Az alkoholfüggőség személyiségpusztító hatásairól rengeteget tudunk, arról is, hogy az alkoholisták vagy az alkoholbeteg szülők felnőtt gyerekei hová fordulhatnak segítségért. De mintha a kamaszok, különösen a kiskamaszok alkoholfogyasztási kísérletezéseire nem nagyon lennének kész válaszaink vagy óvintézkedéseink, így ez már vastagon gyermekvédelmi kérdés is: hogyan óvhatjuk az alkohol személyiségpusztító hatásaitól gyerekeinket, akik feltehetőleg fognak ezzel a jelenséggel találkozni, ahogy mi is találkoztunk vele?

• A piálás tabujellege miatt nem lehet semmifajta tudatosságunk azzal kapcsolatban, hogy mit jelent például az, ha családi érintettségünk van (és kinek nincsen alkoholista a családjában Magyarországon?). Ezért nagyon fontos, amit Hajós András mond a már említett filmbeharangozó kisvideóban: az alkoholizmust családon belül úgy kellene kezelni, mint bármelyik más örökletes betegséget. Ha tudod, hogy a felmenőid ittak, akkor neked erre figyelned kell, mert valószínűleg te is, fiam/lányom, hajlamos lehetsz a függőségekre, másképp hat rád az alkohol. Van, aki függő alkat, és van, aki nem az, de nálunk ez már okozott problémát, legyen ez a látóteredben. 

• Ha valahol nyilvánvalóvá válik, hogy az egyház is a mai magyar valóságban él és létezik, és hogy a társadalmi problémák nem állnak meg a templom kapujában, az az alkohol kérdése. Bár az egyházak iszákosmissziói nagyon sokat tesznek azért, hogy függő emberek meggyógyuljanak, mindemellett a lelkészek, papok, egyházi elöljárók és tisztségviselők, lelkészcsaládok sokszor nem csekély érintettsége teljesen a homályba vész. 

• Mennyire vagyunk tekintettel a függőséggel küzdő hívekre? Ha egy gyógyulófélben lévő alkoholista úrvacsorát kíván venni, de nem ihat egy kortyot sem, hogyan és hol veheti magához Krisztus testét és vérét? (Gyakorlatban létezik erre megoldás a szőlőlé formájában, ám én nem sok olyan gyülekezetről tudok, ahol ez magától értetődően választható opció lenne.) 

• Azt a kettősséget is megtapasztaltuk, hogy az egyházi közeg mennyire nem garancia arra, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztást és az azzal járó kellemetlen következményeket megússzuk, sőt kevés féktelenebb alkalmat tudok elképzelni, mint mikor az egyébként pedáns, rendes keresztény családok gyermekei kiszabadulnak, szóval talán megfigyelhető ezen a téren is valamifajta kilengés. Hol van ezeknek a természetes határa, és mi az a pont, amire már érdemes odafigyelni?

• Mit érdemes tudnunk azokról a gyerekekről és fiatalokról, akiknek alkoholisták a szülei, és mit tehetnek a gyülekezet tagjai vagy vezetői értük? Milyen önismerettel kell rendelkezni és milyen kompetenciahatárokkal kell szembesülni, ha ilyen problémával találkozunk közvetlen környezetünkben?

Mik lennének a ti kérdéseitek a témával kapcsolatban? Írjátok meg nekünk, hogy jövő pénteken meghívott szakértőnk, Böcskei Balázs segítségével alaposabban is körüljárhassuk a témát.

Borítókép: Maria Teneva/Unsplash