Szabad a gazda

Lombikprogram és reprodukciós jogok; keresztény szexualitás; a népszámlálási adatok (keresztény) feminista olvasata; belső gyerekek és külső Megmentő, avagy a nyáj felnevelése – melyiket írjuk meg?

Kedves Olvasónk,

Eljött az a péntek, amikor úgy érzem, nem állok készen arra, hogy posztot írjak. Sok téma kavarog bennem, mind elég nehezek, és amíg nem ülepedtek le, addig talán nem is érdemes piszkálni őket - vagy úgy tenni, mintha készen állnék arra, hogy kijelentsek bármit is ezekkel kapcsolatban. Ezért arra gondoltam, ez a mostani egy témafelvető (és ha segítetek, akkor valós olvasói igényeket feltérképező) hírlevél lesz:

Miről írjak két hét múlva?

(Azért írom így egyes számban, és nem a Keresztény Kultúra nevében, mert ezek nagy része kifejezetten női téma.)

1. Lombik és reprodukciós jogok

Beszélgettünk arról magunk között, hogy igazából nem értjük a keresztény körökből menetrendszerűen érkező felháborodást a mesterséges megtermékenyítési eljárások körül. Annyira egyértelmű számunkra, hogy a lombikbaba is Isten gyermeke, mint minden élet, hogy az ezzel kapcsolatosan felszínre kerülő teológiai és erkölcsi aggályokal nem is foglalkoztunk még. De egy bejegyzésben akár áttekinthetnénk ezeket, ha van rá igény.

Én a magam részéről egyébként úgy látom, hogy azért szeretnék ebben megszólalni, mert őszintén felháborít, hogy ebben a kérdésben (is) olyan férfiak mondják meg, mi erkölcsös, helyes és Istennek tetsző, akik közelében sem voltak (és sokan papi státuszukból kifolyólag nem is lesznek soha) szülőszobának, beültetésnek vagy bármilyen fizikai atrocitásnak, ami egy nőt érhet ilyenkor. Én ugyan nem vagyok és nem is voltam lombikban érintett, de azt gondolom,

ideje lenne a női testről szóló diskurzust a nőkre bízni és szakítani azzal a több évszázados hagyománnyal, amelyben a férfiközpontú egyház és az orvostudomány kéz a kézben járva oktatja ki a nőket arról, hogyan éljenek, szüljenek vagy ne szüljenek.

Szóval ez egy jó nagy csomag, ha kibontjuk, ilyesmi érdekelne titeket?

2. Keresztény szex

Egy 777-cikk apropóján kezdtünk el arról beszélgetni, mennyire értünk egyet azzal a sematikus férfi-nő képpel, amely szerint a nő passzív befogadó, akinek nincsenek is vágyai, csak a férfi kielégülésére szolgál, a férfi pedig önmagán uralkodni képtelen ösztönlény (spoiler: semennyire). Milyen lenne szerintünk a keresztény szexuáletika a 21. században?

Ez is jó könnyű téma, tekintve, hogy több évszázados hagyományokat kellene itt is megpiszkálni, mégis olyan felszabadító és jó lenne, ha erről tudnánk őszintén írni és beszélgetni, nem csak a dogmák és közhelyek szintjén.

Mit gondoltok, készen állunk erre?

3. A népszámlálási adatok feminista olvasata

Ezzel is úgy vagyok, mint az előző poszt témájával: nem tudom felmérni, készen áll-e a hazai kereszténység arra, hogy őszintén beszéljünk a nők helyzetéről az egyházban. És az is őszinte belső megélésem mostanában, hogy nem látom összeegyeztethetőnek azt, hogy felszabadult nő legyek, aki egyformán megéli ennek árnyas és napos oldalát – keresztény közösségem tagjaként. Leginkább az a benyomásom, hogy erős és felszabadult nőnek lenni szükségszerűen azoknak a szerepeknek az elhagyásával jár, amelyekre egyébként a saját vallási közösségem alapoz, és amilyen szerepet szán nekem.

Hiszem, hogy Isten nem elsődleges nemi jellegeink alapján ítél meg minket; hogy mindenkivel terve van, és hogy több vagyok a testemnél. Mégis, ahogy egyre közelebb kerülök saját magamhoz, ahogy képes vagyok találkozni a testem jelzéseivel és igényeivel, egyre közelebb kerülök egy eddig ismeretlen, élettel teli, virágzó nőiességhez, amelynek szerintem egyszerűen nincs helye az egyházban.

Hogy ennek mi köze van a népszámlálási adatokhoz, arról egyelőre csak sejtéseim vannak, de mivel az egyház- és gyülekezeti tagok többsége továbbra is nő, ezért ha valahol igaz lehet, hogy future is female, akkor az az egyház. Viszont a nők még mindig sehol nincsenek valódi döntési helyzetben, közösségformáló erejük, talentumaik és elképzeléseik egyelőre a szőnyeg alatt lapulnak egy eredendően patriarchális intézményrendszerben.

És azt is sejtem, hogy mélyebb sebek húzódnak itt is a felszín alatt; több évszázados mellőzöttség, kihasználtság, hogy konkrét hatalommal való visszaélésekről ne is beszéljünk, amelyeket férfiak követtek el nők kárára az egyházban. Hiszek abban, hogy ha ezeket a sebeket megérintjük, fájhatnak, mégis csak így gyógyulhatnak, és csak így nőhetünk fel a feladathoz, hogy a 21. századi kereszténységet női szempontból is újragondoljuk.

4. Belső gyerekek és külső Megmentő – avagy a nyáj felnevelése

A balesetem óta sokat foglalkozom a tartásommal. Akkor jöttem rá, hogy korábban mennyire nem tudtam magamat megtartani, amikor újra kellett tanulnom járni. A sérült lábamért cserébe tartást kaptam, mert egyszerűen muszáj jól tartanom magam ahhoz, hogy ne fájjon a lábam. Mindez valahogy összeért a belső gyermekem felnevelésével, a belső tartásom felépítésével is. Ez a folyamat nagyon sok fájdalmas felismeréssel járt, sok rossz döntéssel, de nagyon sok szabadsággal is. Megélni azt, hogy azt csinálok, amit akarok, úgy, ahogy akarom, csak egy felnőtt, felnevelt ember tudja.

Én úgy látom, hogy keresztény hívő emberek sokszor ejtik el magukat, és ebből a gyermeki pozícióból beszélnek, hisznek és élnek, gyermekként vesznek részt Istennel és embertársaikkal való kapcsolataikban is, azt remélve és várva, hogy majd Jézus megtart, az Úr felemel. Isten gyermekének lenni és tudni azt, hogy nem vagyunk mindenhatók, hogy vannak tényezők, amik rajtunk kívül állnak, egy dolog. De azt várni, hogy megmentsen minket az Úr, a lelkész, a párunk, a gyerekünk, a barátunk, hogy más emeljen fel, mert nekünk állva maradni, döntéseket hozni és felelős felnőttként beleállni az életünkbe, cselekedni nehéz – az egy másik.

Nektek van megélésetek, tapasztalatotok ezzel kapcsolatban? Szívesen olvasnátok erről?

Melyik témáról olvasnátok legközelebb? A kommentelési lehetőség egyébként csak előfizetőink számára adott, de mivel ez egy körkérdés, ma kivételt teszünk: írjátok meg kommentben, melyik témáról olvasnátok legszívesebben két hét múlva!

Borítókép: Kelly Sikkema/Unsplash