Mitől lesz próféta a próféta?
És miért alacsony a belépési küszöb? Mert a Lélek leleplez, reménységet ad, és megújító cselekvésre hív. Pünkösdi gondolataink.
A mögöttünk lévő héten hunyt el Walter Brueggemann ószövetséges teológus, akinek gondolatai világszerte formálták keresztények százezreinek gondolatait a hitről vagy a Bibliáról. Legismertebb műve 1978-ban jelent meg The Prophetic Imagination címmel, ahol a prófétai szövegekből kiindulva fogalmazza meg azt, hogy – a próféták kontextusához hasonlóan – modern világunkat is totális hatalmak vagy ideológiák irányítják, amelyek az élet minden szegletét leuralják azzal a céllal, hogy mindenről egy véleményünk, elképzelésünk, víziónk legyen. Amikor szinte a semmiből jelennek meg a bibliai próféták az Ószövetségben, két nagyon fontos jelenet játszódik le. Az elsőről Jeremiás próféta könyvének 4. fejezetében így olvasunk:
„Látom a földet: kietlen és puszta, és az eget: nincs világossága! Látom a hegyeket: megrendülnek, és a halmok mind inognak! Látom, hogy nincs ember, és az ég minden madara elmenekült. Látom, hogy a dúsan termő ország pusztává lett, és minden városa romba dőlt az Úr tekintetétől, izzó haragjától.” (Jer 4,23-26)
A teológiai és politikai kontextust is egyaránt szem előtt tartó próféták az idegen hatalmakban és a nép Istentől való elfordulásában a vég közeledtét látták. De nem úgy, mint ahogy azt a középkor annyiféleképpen megrajzolta, hogy Isten izzó haraggal pusztít el mindent, ami engedetlen és rossz, hanem – ahogy ebben a szövegben is olvassuk – a teremtés eseményeinek folyamatos erodálódásával, a kezdeti semmihez való visszatéréssel. Mert amikor a prófétákat megszólítja a Teremtő, először nem látnak mást, csak folyamatosan szűkülő légteret, egyre erősebben szorongató emberi viszonyokat és állandó győzelmi kényszerből, paranoid félelemből cselekvő, mindent egyre nehezebbé és élhetetlenebbé tevő politikai aktorokat. Ez a prófétaság egyik nagy állomása. Mikor lelepleződik előtte a valóság, a felszabadult és reményteli élettől egyre távolabb kerülő mindennapok igazi súlya. Brueggemann egy interjúban kiemeli, hogy sokak számára ilyen megtapasztalás az élet maga, ahol mintha az ismert, biztonságos és igazságos világ tartópilléreit folyamatosan, lépésről lépésre rugdosnák ki társadalmunk vagy személyes életünk alól. Egy gyakorlottabb próféta egyből keresi a lehetőségeket is arra, hogy ne csak passzív befogadója, hanem aktív szereplője is legyen a leleplezésnek. (Például Jónás nem ilyen volt, ő teljesen elmenekült a feladat elől.)
Mert a próféták próféciái nem jövendőmondások – bármennyire szeretnénk is ezt hinni. Az Ószövetség világában sem ez volt a feladatuk. Amit ők tettek, az a tetemre hívás. A hibákat, a vétkeket, az igazságtalanságokat nemcsak meglátták, hanem el is mondták.
Ha törtek, ha szakadtak, akkor is. De a próféta nem csak ezt teszi.
Ézsaiás próféta így adja át Isten üzenetét:
„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek, a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.” (Ézs 43,18–21)
Isten népének története elválaszthatatlan a folyamatos emlékezéstől, annak felemlegetésétől, hogy milyen nagy csodákat is tett velük a Gondviselő életük során. Itt azonban a próféta paradigmaváltást hirdet, és azt mondja: ne foglalkozzatok a régi dolgokkal, mert azok elhomályosítják a látásotokat, és alkalmatlanná tesznek titeket arra, hogy meglássátok, kik vagytok, és hogy milyen nagy csodák is történnek a jelenben. A totális hatalmak éppen arra törekednek, hogy a világot csak egyetlenegy szemüvegen keresztül lásd, sokszor egy képzeletbeli, régmúlt hagyományt istenítve, ahol csak egyetlenegy látásmód, működési modell kaphat csak szerepet. És ha elég időt tölt egy ilyen rendszerben az ember, esélye sincs arra, hogy el tudjon képzelni valami mást. Valami újat. Valami jobbat.
Egy próféta nemcsak arra kap elhívást, hogy rámutasson a világ problémáira, hanem arra is, hogy megéreztesse a körülötte lévőkkel, hogy ezeket a totális hatalmakat igenis meg lehet törni, fel lehet számolni, le lehet váltani és azokból ki lehet szabadulni.
A tetemre híváson és a reménység magasba tartásán túl azonban egy próféta betölt még egy harmadik, kissé alulértékelt, háttérbe szorított, de nagyon fontos funkciót: egy próféta jelenléte azt jelenti, hogy az ember nincs egyedül. A kereszténység számára fontos alapvetés, hogy Isten nem hagyja magára népét, hisz gondosan megteremtette őket, kísérte sorsukat a történelemben, közbelépett a szükség idején, és még önmaga is részt vállalt ebből a sorsból.
Egy próféta még a maga kőkemény ítéletével is azt jelzi, hogy legyen bármekkora mélység is, Isten még szól.
Elfordulhatna, de ő még akkor sem veszi le rólam a kezét. Ha vannak, akik rámutatnak az igazságtalanságra, és felszólalnak ellene, tudhatjuk, hogy – még ha nem is tűnik mindig így – Ő rajtunk tartja a szemét. Értékesek vagyunk számára.
Pünkösd ünnepe szól hatalmas szélvészről, félelmet keltő lángnyelvekről, megszűnő bábeli zűrzavarról, na meg háromezer ember csodálatos keresztelőjéről, de a leglényegesebb, hogy amikor már mindenki azt hiszi – akkor, ott a bibliai narratívában –, hogy az ember teljesen egyedül maradt, mert minden isteni vagy odaveszett, vagy elbúcsúzott, akkor Isten mégiscsak jelez, és a Lelkét adja, hogy megtöltse élettel a jelenlévőket. Ez a megtapasztalt más állapot cselekvésre indítja a megszólítottat. Úgy, mint ahogy a prófétai üvöltés számvetésre buzdít, vagy ahogy egy irgalmas szó megmutat valami olyat, amit eddig el se tudtál képzelni.
Azt kérdezi: Ki vagy te? Ki akarsz lenni? Mit kezdesz mindazokkal az ajándékokkal, amelyeket kaptál? És mit kezdesz mindazokkal a lehetőségekkel, amelyekkel elléphetnél egy másfajta valóság felé, amely túlmutat ezeken a totális hatalmakon?
Hiszem, hogy nagyon alacsony a belépési küszöbe a prófétai intézménynek. Az egyetlen, ami kell, hogy hagyja az ember, hogy vezesse a Lélek. Hagyja, hogy megtöltekezzen ezzel a pünkösdi ajándékkal. A tudattal, hogy a gondolataimmal, a nehézségeimmel, a rám bízott feladatokkal nem vagyok egyedül. Sem bajtársakból nincs hiány, sem felülről jövő spirituszból.
Neked miről kell lerántani a leplet ennek tudatában? Mi az a terület, ahol meg kell mutatnod, hogy igenis van, lehet reménységünk? És milyen cselekedetre buzdít, ahol a megújulás eszköze lehetsz?
Köszönjük, hogy itt vagy, és olvasol bennünket! Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, az alábbi gombra kattintva áttekintheted, milyen további előnyökkel jár, ha előfizetsz a csatornánkra. Részletesebben pedig itt olvashatsz rólunk.