Jézus, a nepo baby
Pár napja a New York Magazine címlapján jelent meg 2022 egyik nagy felfedezése: nepo babyk irányítják Hollywoodot!
Persze, aki egy icipicit jobban figyelt, annak nem lehet ez újdonság. Szinte törvényszerű világunkban, hogy híres szülők híres gyermekei jobb lehetőségekkel indulnak el az életben – pláne egy olyan szakmában, ami sokkal inkább épül az üzleti kapcsolatokra, mint a tényleges tehetségre. De amíg a múltban letaglózva éreztük magunkat egy bizonyos valakinek a rokonának látványa nyomán, ma már inkább a gúny van az emberekben. Ő többé nem a “tudod kinek a tudod kije”, hanem csak a jó öreg nepotizmus egy újabb győztese/áldozata. Egy nepo baby.
A baráti körömben ez egy régi vicc. Nagyítóval keressük azokat a tehetséges és sikeres művészeket, akiket nem valamelyik rokonának az ügynöke nyomott be egy filmbe vagy sorozatba. Aztán azt vesszük észre, hogy igaz ez az élet minden más területére is. Elég csak belegondolni abba, hogy milyen családi- és baráti kapcsolatok szövik át a magyar és nemzetközi politikai és gazdasági színtereket és hogy ebből milyen jól jár anyagilag egy szűk kör, amiből mi nem látunk semmit. Egy ideig még mókás azt látni, hogy Maya Hawke mennyire tehetséges és hogy hogy hasonlít a szüleire, de kettőt lépve már igazából ott tartunk, hogy hogyan bénítja meg és szipolyozza ki a Koch család az egész világot.
És egyikük poénból, nekem szegezve, ezt a tweetet küldte be a beszélgetésünkbe:
Egészen megmosolyogtató számomra, hogy bizonyos kérdésekben mennyire máshogy gondolkodik a bibliai ember. Amíg 2022-ben a nép viccesen és halálosan komolyan a nepo babyk ezreinek eltűnését kívánja, a bibliai kor nem tudja nem elképzelni azt, hogy Jézus ne egy királyi vérvonalból származzon. Betlehem, a kenyér háza ugyanis az a hely, ahonnan a fiatal pásztorfiúból Izrael legnagyobb királya lesz. Az a király, aki a tökéletes uralkodó mintája. Vannak ballépései, de az Isten által kijelölt útra mindig visszatér. A nép szemében Dávidban összpontosul mindaz, ami valószínűleg én, egyszerű ember sosem tudok lenni: az, aki igazán közel van az Istenhez.
És azt gondolom, hogy ez a nepo babyk igazi bája. Hogy általuk közelebb kerülhetünk valami olyanhoz, ami rajtunk túlmutat. Nem véletlenül néztük meg újra az unásig ismert Harry és Meghan történetet most a Netflixen. Mert szeretjük látni azt, hogy valakik által mi is valakik lehetünk vagy hogy egyáltalán a valakik közelébe férkőzhetünk. Csak mostanában egyre inkább arra jövünk rá, hogy milyen igazságtalan is ez. Hogy igazából egy szűk érdekcsoport húzza el előttünk a mézesmadzagot.
És a karácsonyi történet közepén valóban egy nepo baby áll. Nem is akármilyen, hisz nemcsak Dávid király vérvonalának egy újabb tagja születik meg, hanem a mindenható, mindent megteremtő Isten gyermeke. De ő abban a piciny, törékeny, magatehetetlen csecsemőtestben a koszos és büdös istállóban nem azzal a tervvel érkezik, hogy ő dicsőséges, hatalmas királyként pár szerencsést majd egy jobb helyre visz, hogy élvezkedjenek a csillogásban.
Azt akarja, hogy ez az érezhető szakadék a valakik és mindenki más között szűnjön meg. Hogy megterítve legyen egy asztal, ahova mindenki odaülhet. Hogy a boldogulás, a nagybetűs Élet ne annak a kérdése legyen, hogy ki kinek a kije, hanem hogy ugye még a legutolsó, leghátsó, legelveszettebb ember számára is szélesre van-e nyitva az ajtó.