A bibliai elbeszélések szerint Jézus földi működésének utolsó állomása mennybemenetel napja. Ekkor Jézus elbúcsúzik a hozzá legközelebb állóktól, a tanítványoktól, és feladatot ad nekik: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és a földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,16–20)
A missziói parancsként is elhíresült búcsúnak terhelt öröksége van a kereszténységben. Történetek sora számol be arról, hogy a misszió harcos mentalitása, miszerint minden népet Jézus követőjévé kell tenni, felmérhetetlen pusztítást végzett történelmünk során és végezhet ma is. Ha azonban másik szemszögből közelítjük meg a szöveget, akkor ez a felhívás a mindenen átgázoló misszióra kijózanító tükörré válik.
Ugyanis a „menj el” kifejezés az én olvasatomban – és ezt talán az eredeti görög szöveg, a πορεύομαι ige jelentéstartalma is megengedi – elsősorban nem az aktív cselekvésről, az azonnali indulásról, a krisztusi parancs könyörtelen teljesítéséről szól. Ebben az igében ott van a passzív fordulat: ahogy te most innen elmész és jársz-kelsz a világban, a saját küldetésedet hitelesen és mások épülésére végezve, na, azáltal lesz tanítvánnyá minden nép.
Vajon a kereszténység és benne a különböző egyháztestek így működnek a világban? Képesek arra, hogy másfajta, bizalmat építő, józanságra törekvő és szeretet árasztó perspektívát mutassanak fel a szervezeti működésről, az igazságosság szorgalmazásáról, a közösségek megtartásáról vagy egyszerűen a mindennapi, felebaráti jó cselekedetekről?
A könyörtelen valóság az, hogy nem. Lelkészként, az egyház tagjaként és képviselőjeként magától értetődő lenne az a magatartás, hogy megvédjem és kinyilvánítsam az egyház tökéletességét. Én lennék a legboldogabb, ha ezt tudnám tenni, de nem tehetem. Egészen elkeserítő belülről látni, mennyi métely van az egyház közösségében, hogy mennyi életet tesz tönkre az emberi kicsinyesség, az egymásra – és saját magunkra, a magunk igényeire – odafigyelés hiánya, az emberfeletti elvárások vagy a görcsös ragaszkodás a hatalomhoz.
Pünkösd ünnepe közeledik. Bár a kereszténység egyik legfontosabb ünnepéről van szó, mégis egyre inkább a háttérbe szorul. Még úgy is, hogy Magyarországon ennek az ünnepkörnek nagy hagyománya van a népszokásokat tekintve is.
A Biblia tanúsága szerint a mennybemenetel utáni tizedik napon, pünkösdkor Jézus tanítványainak egy része egy jeruzsálemi szobában volt. Nem tudjuk, ott mi történt, miről beszélgettek, vagy hogy hogyan érezték magukat Jézus távozása után, de ott, abban a pillanatban egy hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből. Pünkösdöt a tűzzel azonosítjuk, hisz később lángnyelvek is megjelentek a tanítványok feje felett, de a szélnek van igazán fontos szerepe itt. Ez a szél (és a hatalmas hangzavar, amelyet a házban csapott) összefújta a Jeruzsálemben élőket és az akkori sátoros ünnepre érkezőket. Több mint háromezer ember volt jelen, akik különböző területről és kultúrkörből érkeztek, más-más nyelven beszélve. Mindazok, akik ott voltak – a Szentlélek csodája által – értették egymást. Ez a szomorkodó közösség pedig, ami Jézus halála óta folyamatosan rejtőzködött, hogy megóvja magát az üldöztetéstől, reflektorfénybe került.
Az egyház úgy indul el ezen az ünnepen, hogy egyetértésben van. Ez nem saját érdem, hanem Isten ajándéka. Sokan tapasztaltuk már meg az egyházban ezt az ajándékot. Nemcsak a közösség örömében, de az együtt cipelt terhekben is. Mondhatja azt az egyház, hogy nem tökéletes, és ezért esélye sincs arra, hogy megtapasztalható legyen benne ez a „másállapot”, de hátat fordít ennek az ősi, pünkösdi tapasztalatnak, ha nem teszi meg.
HELYREIGAZÍTÁS
Kedves Olvasónk!
Előző, Visszaélt-e (spirituális) hatalmával Böjte Csaba? című hírlevelünk a kiküldéskor még egy nagy hibát tartalmazott. Ebben a verzióban a szerző, Laborczi Dóra két esetet figyelmetlenségből összekevert: a jogerősen elítélt kászoni-tusnádi K. Szabolcs nevelő és a meggyanúsított, de a nyomozók által meg nem vádolt szovátai nevelő esetét. A hibát észlelve a szöveget azonnal javítottuk a holnapon és a cikk 444-en megjelent verziójában, ám a bennünket csak emailben olvasók figyelmét így a javítás elkerülhette. A tanulságokat levontuk, feliratkozóinktól pedig ezúton kérünk elnézést a téves információk kiküldése miatt!