Elnök úr, kérem, könyörüljön
A Donald Trumpot bíráló Marianne Edgar Budde püspök igehirdetésének teljes fordítását közöljük.
2020 júniusán egy igazán illusztris pillanattal közeledett a végéhez Donald Trump első elnöki ciklusa. A Covid-járvány mellett rasszizmusellenes tüntetések sorozata mozgatta meg az országot George Floyd halálának következtében. A tüntetések néhol zavargásokká váltak, egyre nőtt a feszültség Amerikában. És vélhetőleg Donald Trumpban is, aki második kampányára készülve csak egyetlen üzenetet akart átadni:
A tüntetések során egy kulcsfontosságú hely, az „elnökök temploma” is megsérült. Május 31-én Washingtonban az episzkopális Szent János-templom parókiáján ütött ki tűz, és a graffitikből egyértelmű volt, hogy azt a zavargók okozták. Trump az eseményt úgy kommentálta, hogy „terroristák bombázták” az épületet. Így másnap, miután rendpárti beszédet tartott egy közeli parkban, a templom felé vette az irányt.
A történet innentől jól ismert már. Az elnök fegyveresekkel, könnygázzal és erőszakkal szétveri az ott tüntető tömeget, hogy lerója tiszteletét a megsebesített gyülekezetnél. De az eredeti elgondolás ellenére Trump nem bement, és imádkozott, hanem csak megállt a templom előtt, feltartott egy Bibliát, elkészítette az elhíresült fotót, és továbbállt. Napokkal később csak így kommentálta az esetet: „Szerintem ez egy gyönyörű kép volt… És megmondom neked, szerintem a keresztények szerint is gyönyörű kép volt.”
A templom és a gyülekezet felett álló püspök, Mariann Edgar Budde – akit egyáltalán nem értesítettek előzetesen erről az eseményről – élesen bírálta az elnököt: „Felemelte a Bibliáját, miután lázító, katonás megközelítéssel szólt nemzetünk sebeiről. Nem imádkozott. Nem szólt az enyhülés vagy a vígasztalás szavával a gyászolókhoz. Nem az ország egyesítésére törekedett, hanem
szimbólumainkat és szent terünket arra használta, hogy megerősítsen egy olyan üzenetet, amely ellentétes mindazzal, amit Jézus személye – akit követünk – és az evangéliumi szövegek – amelyet igyekszünk megvalósítani – képviselnek.”
Ezen a héten ez a kiállás újra megtörtént, ugyanazzal a püspökkel és ugyanazzal az elnökkel.
Donald Trumpot beiktatták, az USA negyvenhetedik elnöke lett. Aláírt hajmeresztő elnöki rendeleteket, elmondott a Kapitóliumban egy konzervatív, majd később a rajongói előtt egy teljesen vad beszédet, és tovább tetszelgett olyan emberek körében, mint Elon Musk, aki egy eddig aligha látott, ismeretlen eredetű római szalutációval adott hálát a politikai győzelemért. De mindezek előtt Trump elment templomba, ahol újra találkozott azzal a püspökkel, aki öt éve bírálta őt. Mivel itt, Magyarországon nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy egyházi vezetők ennyire direkt módon kérjenek, sőt, követeljenek a politikai vezetőktől, így Mariann Edgar Budde teljes igehirdetését lefordítottuk és közzétesszük:
„Ma reggel azért gyűltünk össze, hogy imádkozzunk az egységért. Mint nép és mint nemzet. Nem politikai vagy más jellegű egyetértésért, hanem olyan egységért, amely a sokféleségen és a megosztottságon túl erősíti a közösséget. Olyan egységért, amely a közjót szolgálja. Az egység ebben az értelemben kulcsfontosságú feltétele annak, hogy az emberek szabadon élhessenek együtt egy szabad társadalomban. Ahogy Jézus mondta: ez az a szilárd szikla, amelyre egy nemzetet lehet építeni (Mt 7,13–29). Ez nem megfelelés. Ez nem győzelem. Ez nem udvarias fáradtság vagy a kimerültségből fakadó passzivitás. Az egység nem pártoskodik. Az egység sokkal inkább az egymással való együttlétnek egy olyan módja, amely figyelembe veszi és tiszteletben tartja a különbözőségeinket. Megtanít bennünket arra, hogy a különböző nézőpontokat és élettapasztalatokat érvényesnek és tiszteletre méltónak tartsuk. Lehetővé teszi számunkra, hogy közösségeinkben és a hatalom színterein valóban törődjünk egymással. Még akkor is, ha nem értünk egyet.
Azok, akik országszerte az életüket vagy önkéntes idejüket arra áldozták, hogy segítsenek másokat természeti katasztrófák idején, gyakran saját magukat is veszélyeztetve, soha nem kérdezik meg azoktól, akiknek segítenek, hogy kire szavaztak a korábbi választásokon, vagy hogy milyen állásponton vannak egy adott kérdésben. Mi pedig akkor vagyunk a lehető legjobbak, amikor követjük a példájukat.
Mert az egység időnként áldozathozatallal jár. Ahogy a szeretet maga is áldozattal jár. Önmagunk odaadásával a másikért. A názáreti Jézus a Hegyi beszédben (Mt 5) arra buzdít bennünket, hogy ne csak felebarátainkat, hanem ellenségeinket is szeressük. Imádkozzunk azokért, akik üldöznek minket. Legyünk irgalmasok, ahogy Istenünk is irgalmas. Bocsássunk meg másoknak, mint ahogy Isten is megbocsát nekünk. Jézus pedig megtette a magáét, hogy befogadja azokat, akiket a társadalom kitaszítottnak tekintett.
Elismerem, hogy az egység a maga tág, széles értelmében egy törekvés. És ezért sokat kell imádkozni. Nagy kérés ez a mi Istenünktől. Hogy a legjobbat hozzuk ki abból, akik vagyunk, és akik lehetünk. De nem sokat nyerhetünk az imáinkkal, ha olyan módon cselekszünk, hogy a köztünk lévő megosztottságot csak tovább mélyítjük. A Szentírás világosan fogalmaz erről. Istent sohasem nyűgözik le azok az imádságok, amelyeket nem támasztanak alá tettek. Isten nem kímél meg bennünket tetteink következményeitől sem, amelyek végül mindig többet jelentenek, mint a szavak, amelyeket imádságként mondunk.
Mi, akik itt ebben a katedrálisban összegyűltünk, nem vagyunk naivak a politika valóságát illetően. Amikor a hatalom, a gazdagság és az egymással versengő érdekek forognak kockán; amikor ellentétes nézetek feszülnek össze arról, hogy milyennek kellene lennie Amerikának, vagy amikor a lehetőségek széles skáláján erős vélemények vannak, és merőben eltérő felfogások arról, hogy mi a helyes cselekvés, akkor mindenképpen lesznek győztesek és vesztesek.
Amikor a szavazatokat leadják, olyan döntések születnek, amelyek meghatározzák a közélet irányát és az erőforrások felhasználásának fontossági sorrendjét. Magától értetődő, hogy egy demokráciában egy adott jogalkotási időszakban nem valósulhatnak meg mindenkinek a reményei vagy álmai. Sem egy elnöki ciklusban. Még egy generáció alatt sem. Ami azt is jelenti, hogy nem mindenkinek az egyes imái – azoknak persze, akik az imádság emberei – sem fognak úgy megválaszolódni, mint ahogy azt szeretnénk.
Azonban egyesek számára a remények és az álmok elvesztése sokkal több, mint politikai vereség, mert az az egyenlőségük és a méltóságuk, valamint a megélhetésük elvesztését is jelenti. Lehetséges-e ezek után az igazi egység megvalósulása közöttünk? És miért kellene ezzel törődnünk? Nos, remélem, hogy érdekel minket. Igazán remélem, hogy törődünk ezzel. Mert a megvetés kultúrája, amely normalizálódott ebben az országban, azzal fenyeget, hogy elpusztít minket.
Mindannyiunkat naponta bombáznak olyan üzenetekkel, amelyeket a szociológusok a „felháborodás ipari komplexumának” neveznek. Ennek egy részét külső erők irányítják, akiknek érdeke a kettéosztott Amerika. A megvetés táplálja a politikai kampányokat és a közösségi médiát, amiből sokan profitálnak. De ez egy aggasztó és veszélyes módja egy ország vezetésének.
Hívő ember vagyok. Hívő emberek vesznek körül. Isten segítsen meg, de én hiszek abban, hogy az egység lehetséges ebben az országban. Nem tökéletesen persze. Tökéletlen emberek vagyunk, és tökéletlen unióban élünk. De ez elégséges ahhoz, hogy mindannyian higgyünk és dolgozzunk az Amerikai Egyesült Államok eszméinek megvalósításáért. Olyan eszmékért, mint amelyeket a Függetlenségi nyilatkozatban megfogalmaztak, amely az emberi egyenlőség és méltóság veleszületett voltát hirdeti. És joggal kérhetjük Istent az ő segítségéért, mikor az egységre törekszünk. Mert szükségünk van az ő segítségére. De csak akkor, hogyha mi magunk is hajlandóak vagyunk ápolni azokat az alapokat, amelyeken ez az egység múlik.
Mint ahogy Jézus hasonlatában a hit házát építhetjük fel az ő tanításainak sziklájára a homok helyett. Az egységhez szükséges alapoknak elég szilárdnak kell lenniük ahhoz, hogy ellenálljanak az őket fenyegető viharoknak. Mik is tehát az egység alapjai?
Szent hagyományainkból és szövegeinkből hadd említsem meg, hogy legalább három van.
Az egység első alapja minden emberi lény eredendő méltóságának tiszteletben tartása, amelyet az itt képviselt összes vallás megerősít, és amely minden embernek mint Isten gyermekének születési joga.
A közbeszédben egymás méltóságának tiszteletben tartása azt jelenti, hogy nem gúnyoljuk, nem becsüljük le és nem démonizáljuk azokat, akikkel nem értünk egyet.
Ehelyett inkább a tiszteletet, a tiszteletteljes vitát választjuk a különbözőségeinkről. És amikor csak lehetséges, keressük a közös pontokat. Ha pedig nem lehetséges a közös megegyezés, a méltóság megköveteli, hogy hűek maradjunk meggyőződésünkhöz anélkül, hogy megvetnénk azokat, akiknek saját meggyőződésük van.
A második alapja az egységnek az őszinteség, mind a magánbeszélgetésekben, mind a nyilvános közbeszédben. Ha nem vagyunk hajlandóak őszinték lenni, akkor nincs értelme az egységért imádkozni, mert a tetteink maguk az imák ellen hatnak. Lehet, hogy egy ideig az egység hamis érzését tapasztaljuk egyesek között, de az nem azt a szilárdabb, szélesebb körű egységet jelenti, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy szembenézzünk az előttünk álló kihívásokkal. Hogy őszinték legyünk, nem mindig tudjuk, hogy mi az igazság. És most sok minden dolgozik az igazság ellen. De amikor tudjuk az igazat, akkor kötelességünk kimondani azt, még akkor is, különösen akkor, ha ez sokba kerülhet számunkra.
A harmadik és egyben utolsó alap, amelyet ma megemlítek, az alázat – amire mindannyiunknak szüksége van, mert mindannyian esendő emberek vagyunk. Hibákat követünk el. Olyan dolgokat mondunk és teszünk, amelyeket később megbánunk. Megvannak a vakfoltjaink meg az elfogultságaink. És talán akkor vagyunk a legveszélyesebbek magunkra és másokra, amikor kétséget kizáróan meg vagyunk győzödve arról, hogy nekünk van teljes mértékben igazunk, valaki más pedig teljesen téved. Ilyenkor ugyanis már csak néhány lépés választ el minket attól, hogy a „jó emberek” és a „rossz emberek” viszonyában értsük meg magunkat. Pedig az igazság az, hogy mindannyian emberek vagyunk. Mindannyian képesek vagyunk a jóra és a rosszra is.
Alekszandr Szolzsenyicin azt írta: „…a jót a rossztól elválasztó vonal nem az államok, nem az osztályok, nem a pártok között húzódik, hanem ott húzódik minden ember szívében.” [A Gulag szigetvilág, ford. Soproni András – a szerk.] Minden ember szívén keresztül húzódik. Minél inkább felismerjük ezt, annál több hely marad bennünk az alázatra és az egymás iránti nyitottságra a különbözőségeinken túl, mert voltaképpen jobban hasonlítunk egymásra, mint ahogy azt észrevesszük. És szükségünk is van egymásra.
Az egységért viszonylag könnyű imádkozni nagy ünnepélyes alkalmakkor. Sokkal nehezebb megvalósítani, amikor a mindennapi életben és a közéletben valódi ellentétekkel van dolgunk. Egység nélkül azonban homokra építjük nemzetünk házát. És az egység iránti elköteleződéssel, amely felvállalja a sokféleséget, és túllép a nézeteltéreseken, na meg a méltóság, az őszinteség és az alázat szilárd alapjaival, amelyeket egy ilyen egység megkövetel, mi is megtehetjük a magunkét a jelenben, hogy megvalósítsuk az amerikai eszméket és álmokat.
Hadd legyen egy utolsó kérésem, elnök úr. Emberek milliói szavaztak bizalmat önnek. És ahogy a nemzetnek is mondta tegnap, érezte ebben a szerető Isten gondviselő kezét. Isten nevében, arra kérem, hogy könyörüljön az országunkban élő embereken, akik most félnek. Vannak meleg, leszbikus és transznemű gyermekek demokrata, republikánus és független családokban, akik közül néhányan most az életüket féltik. És könyörüljön azokon az embereken, akik a terményeinket aratják és az irodaházainkat takarítják, vagy baromfifarmokon és húsfeldolgozó üzemekben dolgoznak, elmosogatnak az éttermekben az étkezés után, és éjszakai műszakban dolgoznak a kórházakban. Lehet, hogy nem állampolgárok, vagy nincsenek meg a megfelelő papírjaik, de
a bevándorlók többsége nem bűnöző. Adót fizetnek. Jó szomszédjaink. Hűséges tagjai a gyülekezeteinknek, a mecseteinknek, a zsinagógáinknak, a gurdvaráinknak és a templomainknak.
Elnök úr, kérem, hogy könyörüljön meg azokon a közösségeken, ahol a gyermekek félnek attól, hogy a szüleiket elveszik tőlük. Segítsen azoknak, akik háborús övezetekből és a saját hazájukban őket érő üldöztetés elől menekülnek, hogy itt együttérzésre és befogadásra találjanak.
Istenünk azt tanítja nekünk, hogy legyünk irgalmasok az idegenekhez, hiszen valamennyien idegenek voltunk ezen a földön.
Isten adjon nekünk erőt és bátorságot, hogy tiszteljük minden ember méltóságát. Hogy szeretetben mondjuk ki egymásnak az igazságot. És alázatosan járjunk egymással és Istenünkkel, minden ember javára, e nemzet és a világ javára. Ámen.