A magyar orvos szenvedéstörténete, amit nem lehet nők nélkül elmesélni
Megnéztük a Semmelweis-filmet. Seben Glória vendégposztja.
Tavaly júliusban – nem sokkal Semmelweis Ignác születésnapja után – arról beszélt Fodor Marcsi nőkutató az Ez igen! podcastban, hogy semmilyen történetet nem lehet elmesélni nők nélkül. Nos, a 2023 novemberében a mozikba került és azóta a tavalyi év legnézettebb magyar filmjévé vált Semmelweist nézve magunk is meggyőződhetünk erről az igazságról.
A világszerte az egyik legismertebb magyarról, az anyák megmentőjeként is emlegetett Semmelweis Ignácról készült nagyjátékfilm méltán tart igényt népszerűségre. Egyrészt Semmelweis személye egyértelműen része a fogyatkozó nemzeti minimumnak: ő az, akire a legtöbb magyar büszkeséggel tekint. Másrészt a filmet komoly költségvetéssel és parádés szereposztással elkészítő alkotók az NFI támogatása mellett egy fiktív szerelmi szálat, pazarul megtervezett biedermeier bútorokat és ruhákat is bevetettek a közönség kegyeinek elnyerése érdekében. A titokzatos gyermekágyi kór okai után nyomozó orvos mellé ugyanis egy jól képzett fiatal bába is szegődik – igaz, eleinte amolyan „kettős ügynökként” –, és kettejük között mély intellektuális és érzelmi kapcsolat szövődik.
A filmről készült eddigi kritikák firtatják az orvostörténeti hűséget, a vitatható magyarok versus osztrákok narratívát és az esetlen párbeszédeket, de abban mindenki egyetért, hogy gyönyörűen fényképezett, számos kiváló alakítást felvonultató és rendkívül fontos témát közönségfilmes igénnyel feldolgozó alkotás született.
Én két dolgot szeretnék kiemelni a történetből, ami nőként és keresztényként különösen megragadott, és a film kiemelkedő erényének tartom.
Az első maga a nőtörténeti szál. A gyermekágyi láz a nőtörténet különösen dicstelen fejezete. Ismeretlen eredetű járványban tömegek haltak meg ugyanis a kórházi szülészeteken, miközben az otthoni és a kizárólag bábák által lefolytatott szülések esetén jóval kisebb volt az elhalálozó nők aránya. A bécsi I. számú klinikán, ahol a Semmelweis-film is kezdődik, inkább csak prostituáltak, megesett cselédlányok szültek, a magas rangú hölgyek otthonaikban adtak életet gyermekeiknek. Mégis csak nagyon kevés orvos vetette fel azt a lehetőséget, hogy esetleg maguk az orvosok okozzák valamilyen módon pácienseik halálát.
A film alkotói által kreált fiktív karakter Emma Hoffmann, akit a történet elején menesztenek a II. számú klinikáról (a bábaképzőből), s akit „romlott nő” híre ellenére az I. számú klinika igazgatója, Klein doktor mégis alkalmaz. Csatlósával, Kollár doktorral együtt azonnal meg is bízzák, hogy kémkedjen új főnöke, a fenegyerek hírében álló magyar orvos után. A film során Emma nagyon hamar szerethető szereplővé válik, aki árvaházban élő húga érdekében kénytelen kompromisszumokat kötni, de fokozatosan elköteleződik a félelmetes betegség okai után megszállottan kutató Semmelweis mellett, akinek teljes értékű segítőjeként nemcsak ötleteket ad, hanem azok kivitelezésében is segít az orvosnak. Például bejutni a boncolás során megsérült és éppen vérmérgezésben haldokló Kolecska doktor lakásába (ő egyébként valódi személy, akinek halála volt a kolléga felfedezésének egyik kulcsa) vagy a kórházi szabályzatot felrúgva elvégezni később a holttestén a boncolást. Amikor az orvos sejteni kezdi, hogy kezével ő maga juttathatja a hullamérget a várandós nők testébe, a fertőtlenítő kézmosáshoz szükséges anyagot is egy nő, Semmelweis házinénije, Gertrud segít felfedezni.
A filmen tehát végigvonul egy nagyon erős nőtörténeti szál, amelynek főszereplője Emma (Nagy Katica), de fajsúlyos mellékszereplői a kórházban dolgozó, igaz szerelem után áhítozó Júlia (Mészáros Blanka); a megkeseredett, de jószívű vénlány, Gertrud (Györgyi Anna); Emma húga, a rövidlátó, kétbalkezes Sabina (Kizlinger Lilla) és nem utolsósorban a szülő nők, akik közül többen a szemünk láttára halnak bele abba a betegségbe, melyet – tudtukon és akaratukon kívül – a boncolást is végző férfi orvosok okoztak nekik. A film nagyon érzékenyen mutatja be a 19. századi Bécsben élő nők társadalmi helyzetét: láthatjuk, hogy nem gyakorolhattak semmiféle reproduktív jogot, de még a szülésük helyszínére vagy módjára vonatkozó kéréseiket sem teljesítették. Miközben a törvényen kívüli szexuális kapcsolatokért teljes mértékben a nőket tették felelőssé, és stigmatizálták őket, a másik oldal rejtve maradt: a kiszolgáltatott helyzet, amelyben például a kórházi hierarchia alján szolgáló nővér áll, aki főnöke közeledésére nem mondhat nemet büntetlenül.
A film az orvostörténeti hűség rovására ugyan, de sikeresen láttatja, hogy
Semmelweis aligha válhatott volna az anyák megmentőjévé nők segítsége nélkül.
Bár Emma személye és a szerelmi szál fiktív, a nők valósága, amelyet a szereplő segítségével bemutat a film, nagyon is valós. Emma karakterében felfedezhetjük akár Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő alakját is, aki szintén bábaként dolgozott, és rengeteget tett a magyar nők egészségtudatosságáért is. Valójában éppen a szerelmi szál lett a leggyengébb eleme ennek a vonalnak. Számomra hihetőbb és elfogadhatóbb lett volna egy be nem teljesülő szerelem, amely akár a szereplők személyisége, akár tragikus fordulat révén plátói marad. Véleményem szerint ez erősítette volna a történet fő szálát, amely végül – tudjuk – Semmelweis elmebetegségével és a döblingi elmeintézetben elszenvedett bántalmazások miatti halálával végződött.
S ha már a főhősnél tartunk, a másik erős motívumrendszere a filmnek, amellyel talán tudatosan éltek az alkotók, a Krisztus-történetre való folyamatos utalás. Maga Jézus Krisztus neve ritkán hangzik el a filmben (egyszer például a film elején meghaló prostituált anya temetésén), de a kereszt szimbóluma folyamatosan jelen van a kórtermek falán, az ágyak fölött a szállásokon vagy Emma nyakában. Semmelweis Ignác alakja válik a film során fokozatosan krisztusivá. Folyamatos vitái a klinika folyosóin a vezetőkkel, ahogyan felrúgja a szabályokat, hogy egy magasabb parancsnak engedelmeskedjen, a gyógyítás iránti elkötelezett szenvedélye már fel-felvillantják a párhuzamot a názáreti Jézussal. A csúcspont azonban a klinikán megrendezett koncepciós fegyelmi tárgyalás, amely elől a megvádolt magyar orvos nem menekül el, és alázattal, némán tűri az igaztalan vádakat. A per alighanem az orvos nyilvános „keresztre feszítésével” érne véget, ha az utolsó pillanatban nem mentenék meg a mellette tanúskodó nők. Ahogyan Jézus feltámadásánál is az ókori világban lenézett nők voltak az első tanúk, úgy Semmelweis szakmai és erkölcsi megsemmisülését is női tanúk akadályozzák meg, rehabilitációt követelve számára.
Emma szerepében pedig a feltámadás első tanújának, magdalai Máriának az alakja sejlik fel. Magdolnát az egyháztörténet során összemosták több evangéliumi szereplő, például a Lukács 7-ben felbukkanó bűnös nő vagy a János 8-ban megjelenő házasságtörő nő személyével, így elhomályosult tanítványi szerepe. Lukács felsorolásában a Jézust követő nők között első helyen szerepel, János szerint pedig vasárnap hajnalban ő érkezik elsőként az üres sírhoz, és a feltámadt Jézus is őt küldi elsőként az örömhírrel a férfi tanítványokhoz. Vannak bibliakutatók, akik amellett érvelnek, hogy Mária Magdolnát ezért méltán tekinthetjük az első apostolnak, a női igehirdetők prototípusának. Hasonlóképpen Emma is igaztalanul viseli a „romlott nő” bélyeget, miközben sikeresen ellenáll az őt hatalmába keríteni igyekvő Kollár doktor ördögi kísértéseinek, tanítványként a végsőkig kitart Semmelweis mellett.
A kézmosásmotívum is összeköti a magyar orvos sztoriját a passiótörténettel. Jézus passiójában Pilátus mossa kezeit, hogy deklarálja: nem felelős Jézus halálában. Semmelweis történetében a gyilkos kórokozóktól kell az orvosok kezének megtisztulnia, hogy ölés helyett orvosi segítséget nyújthassanak a szülő nőknek. Bár a láthatatlan baktériumokról ebben a korban még nem tudtak semmit, csak a fertőtlenítő kézmosás révén tisztulhattak meg a szereplők az anyák halála miatti felelősségtől. Paradox módon azonban éppen a felelősség elismerését jelentette, ha valaki hajlandó volt a klórmeszes procedúrának alávetni magát. A klinikaigazgató Klein doktor fájdalmas megtérésének is tanúi lehetünk a filmben. Klein személyes története világít rá, hogy kegyelem és megbocsátás nem lehetséges igaz bűnbánat és a felelősség elismerése nélkül.
Bár a Semmelweis-film nem hibátlan, ajánlom megnézésre. Forgassuk magunkban nem mindennapi böjti üzenetét.